Egy 40 négyzetméteres, jakuzzis szobát foglaltam, erről volt visszaigazolásom is.
Foglaláskor még nem tudtuk, mikor érkezünk pontosan. Amikor már láttuk, próbáltuk hívni a megadott telefonszámot, viszont nem értünk el rajta senkit, visszahívást sem kaptunk.
17.45-kor megérkeztünk a címre, ami egy kapuval elzárt terület a főút mellett. Nem kaptunk semmilyen információt arra vonatkozóan, hogyan jutunk át a zárt kapun. Időközben jött egy autós, aki kinyitotta a kaput és beengedett. A megadott címenszintén hívtuk a számot kétszer, csengettünk háromszor, de nem engedett be minket senki.
A postaládán találtunk egy másik számot, felhívtuk. Azt mondta, szól valakinek, aki beenged. 15 perc múlva újra hívtam, hogy még mindig itt állunk. Azt mondta a tulajdonos, hogy a személyzet éppen bement a városba reggeliért, mivel nem tudták, mikor érkezünk, legfeljebb 15 perc múlva jönnek. 45 perc múlva érkezett egy pár kézenfogva, majd beengedtek minket, és közölték, hogy már csak egy szobájuk van, de az az egy szoba sincs még kitakarítva - újabb 25 percet vártunk. Összességében másfél óra volt az érkezés, majd kaptunk egy teljesen más szobát, ami egyáltalán nem felelt meg a foglalt szoba leírásának (nincs is ilyen).
Kb. 15-20 négyzetméter volt, sötét, a fürdőszobában a WC melletti kis zuhany nem működött, az ajtó iszonyatos zajjal nyílt minden egyes alkalommal, mert akadt a padlóban - két kézzel kellett emelni, hogy bejussunk rajta. A tulaj ellenséges volt, de végül az ár 40%-át visszaadta.